Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
1 év csarnokok és szomszédságok nyomában a V4 országokban
Kick-off találkozónk alkalmával Pozsonyban találkoztunk, ahol minden partner bemutatkozott és bemutatta saját projektjét. A Stara Trznica felvirágzása remek példa a piacok, vásárok újjáélesztésére. Lehetőségünk volt megnézni az újabb fejlesztéseket, és részt vettünk egy vezetett sétán is a csarnokban.
Májusban Prágában találkoztunk újra egymással. A városi sétán megismertük a város sokszínű piacait, legyen az hagyományos termelői piac, vagy újhullámos, valamilyen témában specializált vásár.
Az ősz érkeztével mi is közeledtünk a projekt végéhez. Szeptemberben meglátogattuk a Local Initiatives Factory Association szervezetét Katowicében. Fókuszpontjuk Nikiszowiec, a korábbi bányász negyed, ahol most közösségépítéssel foglalkoznak. Részt vettünk az NGO Fesztiválon is, ahol bemutattuk “4 Cities 4 Markets” zinünket, ami a V4 országok piac és szomszédság rehabilitációjával foglalkozik.
Zárórendezvényként meghívtunk mindenkit az ötödik Rákócziterezésre, Budapestre. Partnereinket körbevezettük a város piacain, vásárcsarnokaiban és tematikus utcáin, mint például a Fővám téri vásárcsarnok vagy a Bartók Béla Boulevard. Két napos rendezvényünkön ismét a Rákóczi téri csarnokkal és környezetével foglalkoztunk, valamint bemutattuk a kész esettanulmányt is a V4 országok piacairól.
A projekt során lehetőségünk volt perspektívába helyezni a Rákóczi téri csarnok helyzetét, együttműködhettünk, tapasztalatot cserélhettünk hasonló cipőben járó partnereinkkel a régióból. Hálásak vagyunk, hogy velük dolgozhattunk 2019-ben.
Részletek: https://smartcitybudapest.eu/project/v4-market-and-neighbourhood-revital...
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.