Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
projektek
Részvétel alapú tervezési folyamat, közösségi tervezés, általánosságban a részvételi módszerek egyre népszerűbb elemei a várostervezési projekteknek immár a Kelet-Közép-európai régióban is. A “public participation” angol fogalma adja a kiindulási alapot, mely több évtizedes múltra tekint vissza…
Budapest Főváros Önkormányzata új Integrált Településfejlesztési Stratégiájának társadalmasítását valósítottuk meg a BFVT megbízásában. A munka része a lakossági tájékoztatást és az online kérdőíveket tartalmazó weboldal megtervezése és üzemeltetése valamint a Tematikus Munkacsoportok…
A VIII. kerületi Déri Miksa utca a Tér-Köz pályázat keretében megújul. Ennek a tervezési és közösségépítő projektnek a a a közösségi tervezési és kommunikációs feladatait végeztük el 2020. tavaszán és nyarán a RÉV8 Zrt. megbízásában.
A járványhelyzet miatt az eredetileg tavasszal induló…
Az ötlet eredetileg a chilei Plagio csapat tagjainak fejéből pattant ki. Velük Santiagoban találkozott a Mindspace csapata, így honosodott meg itthon is ez a köztörténet. 2001-ben Santiago-ban a Plagio, a Minera Escondida és a santiagói metró összefogtak, hogy elindítsanak egy pályázatot, amire…
A projektben részt vevő városok a Szent Márton nevéhez köthető útvonal mentén helyezkednek el. A közös munka során céljuk, hogy megőrizzék, és újra éljék Szent Márton kulturális örökségét, a nevéhez kapcsolható szolidaritás és vendégszeretet európai értékrendben is fontos szerepet betöltő…
A Shared Cities: Creative Momentum egy európai kulturális platform, mely a városi lét közösségi és urbanisztikai kihívásait járja körbe, elsősorban Kelet-Közép-európai fókusszal.
A hat különböző orszából (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szerbia, Szlovákia) 11…
Házibulit lakásban szokás tartani, tereken pedig megemlékezéseket. Itt egy utca-szintű közösségi térfoglalás lesz. Miért ne lehetne a kedvenc helyed előtt, akár egy parkoló autó helyén szörpözgetni, vagy lehozni és ott megenni a szendvicsed, miközben a gyerekek krétagraffitiznek a járdára? A…
Ez egy kísérleti oldal a szomszédságfejlesztés és általánosan a városi élet minőségének javítására.
Valahol el kellett kezdeni ezt a munkát és a Mindspace csapata erős helyi kötődése miatt a Csarnok negyed és a Palotanegyed feltérképezését vette a sor elejére.
Hasznos…
Korábbi pozsonyi és prágai partnereinkkel, és egy új, katowicei partnerrel sikeres Visegrad Grant pályázat keretében megosztottuk egymással a piacokat, vásárcsarnokokat és városi tereket érintő tapasztalatainkat. Szakmai tanulmányutak, előadások és piactúrák adták az egy éves projekt gerincét,…
2018. március utolsó szombatján megrendeztük a Rákóczi téri csarnok első kollektív reggelijét. Hoztunk körítést: asztalokat, ülőalkalmtosságokat (aka elsődleges és másodlagos ülőfelületeket), vágódeszkát, poharat, teát, tányért, csinálunk urbanisztikai nyereményjátékot, satöbbi.
Viszont…
Oldalak
legfrissebb bejegyzések
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.