Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
projektek
Félévente workshopok, konferenciák és happeningek a Rákóczi térről, a Rákóczi téren, a Rákóczi tériekkel.
2006-ban elindult a 4-es metró kiépítése. A környék az elnyúlt építkezésnek köszönhetően rengeteget vesztett élhetőségéből, a csarnok elnéptelenedett, a teret csak áthaladásra…
A Smart City Budapest (SCB) kezdeményezés összegyűjti azokat a budapesti - leginkább alulról építkező - projekteket és szervezeteket, amik kapcsolódnak a smart city koncepcióhoz. A kezdeményezés célja, hogy bemutassunk jó példákat az üzleti életből, a civil szektorból, intézményekből, vagy a…
Városi szamizdat a Nyolcról és az abban éppen formálódó, vagy már ezeréve fellelhető közegről. Humor és komolyság között egyensúlyozva rántjuk le a leplet Nyolc-beli helyekről, karakterekről, a múltról és néha magunkról is.
Márciusi kiadás:
…A Mindspace a Climate-KIC program egyik fogadó szervezete. A PiP programban résztvevők a 4 hetes gyakorlatuk számára szervezetünket is tudják választani projektjeikhez, melyek témái az alacsony karbon kibocsátású élet és közlekedés.
A program lehetőséget biztosít különböző háttérrel…
A Rákóczi Kartell egy nyitott és befogadó szemléletű, a környezetükre érzékeny kreatív kisvállalkozások szövetsége a Csarnok-negyedben. A projektet 2018 tavaszán indította útnak a Mindspace csapata azzal a céllal, hogy a környék üresen álló üzlethelyiségeit új funkciókkal megtöltve színes,…
Szia Rákóczi tér környéki gyerek!
Üdv Rákóczi tér környéki szülő!
Augusztus 13-17-ig Rákóczi téri napközi tábort hirdetünk környéki 6-14 éves embereknek.
Négy nap alatt nyolc programon vesznek részt. Kipróbálhatják például a ruha szitázást, a fotózást, az újságkészítést,…
Kíváncsi vagy milyen 100 fiatallal 4 napon át agyalni a jövő okos megoldásain? Egyszerre tanulni és ötletelni, miközben a hegyről lenézve a Duna csak egy karnyújtásnyira van? A Mindspace segítette a T-Systems ötletcampus szakmai programjának kidolgozását és a 4 napos campus szakmai…
A projekt alapötlete a chilei Plagio szervezésében elindított pályázat volt. A feladat egyszerű, de nagyszerű. Bárki, aki valamilyen kötődést érez városa iránt leírhatja maximum 100 szóban, mik az érzései, gondolatai, elképzelései, vágyai, vagy akár kétségei a várossal kapcsolatban. A pályázat a…
Az Irány Lillafüred! egy komplex turisztikai fejlesztést segítő játékosítás és kommunikációs projekt a Lillafüredi Libegőpark megbízásából.
- Irány Lillafüred! márka kidolgozása és bevezetése
- Lillafüredi attrakciókat összekötő interaktív játék (Kockaforgó) kitalálása és…
A Mindspace és a lengyel Magazyn Miasta (Városi Magazin) csapata videópályázatot hirdet minden 30. életévét be nem töltő fiatal számára. Feltételnek mindössze annyit szabunk, hogy a mobiltelefonoddal készítsd, maximum 1 perces legyen és témájában kapcsolódjon a város átalakulásához. A videót…
Oldalak
legfrissebb bejegyzések
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.