Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
A projekt alapötlete a chilei Plagio szervezésében elindított pályázat volt. A feladat egyszerű, de nagyszerű. Bárki, aki valamilyen kötődést érez városa iránt leírhatja maximum 100 szóban, mik az érzései, gondolatai, elképzelései, vágyai, vagy akár kétségei a várossal kapcsolatban. A pályázat a lehető leglazábban értelmezi a történet városhoz kapcsolódását: ez lehet akár egy gondolat, ami az ember eszébe jut a metrón, egy illat, ami jellegzetes egy utcán, vagy akár egy álom.
2014-ben az első európai város, ahol megrendezésre került a pályázat, Budapest volt. Rengeteg kiemelkedő írás érkezett elektronikus és postai úton is. Három tagú zsűri választotta ki a 12 legjobb művet, amelyeket 12 kortárs illusztrátor munkái tettek teljessé. A képekből és írásokból kiállítás született, melynek megnyitóját a díjátadóval kötöttük egybe. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, sok ember jelent meg kíváncsiságból, vagy mert benne voltak a legjobb 12-ben, vagy szimplán azért, mert érezték ez egy olyan kezdeményezés, ahol kifejezhetik érzéseiket a városukkal kapcsolatban.
2016-ban egy Visegrád Fund támogatás segítségével a projekt eljutott Budapest mellett Pozsonyba, Prágába és Varsóba is.
Your city in 100 words 2016
legfrissebb bejegyzések
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.