Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
100 szóban Budapest 2015
A nyáron elkezdett kampány hivatalos része szeptember 1-én ért véget, de augusztusban két játékkal egészítettük ki, melyek egészen az október 2-i kiállításmegnyitóig várták a játékos kedvű városlakókat.
A közösségi történetírás lényege, hogy maximum 10 szót írhatott egy ember az erre a célra készített levélpapírra, majd tovább kellett adni másnak, hogy folytassa a történetet. A másik játék a Sighter alkalmazással közösen készített 'A Palotanegyed elrejtett szavai' játék, melyben a mobilalkalmazás segítségével kellett megkeresni 12 helyszínt, ahol az alkalmazás egy-egy szót mutatott meg a játékosoknak. Ezen megtalált 12 szó felhasználásával kellett történetet írni Budapestről egy előre illusztrált képeslapra.
Az idei hivatalos pályázatra 1154 történet érkezett, melyből a zsűri ismételten kiválasztotta a legjobb 12 történetet, melyekhez kortárs magyar illusztrátorok készítettek alkotásokat. A legjobb 100 történet nyomtatásra került egy kiskönyv formájában.
A projekt a BFTK támogatásával a CAFé fesztivál kereteiben valósult meg.
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.