Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
100 szóban Budapest eredményei 2014-ben
A Mindspace nonprofit szervezet a chilei Plagio csapattal együttműködve elhozta Budapestre a 100 szóban a városodról akciót. A 100 szóban Budapest azokhoz szólt, akik szívesen öntik szavakba a város iránti érzéseiket. Lehet ez szeretet, szomorúság, szerelem, bánat, hála, közöny; lényeg, hogy százszavas mű megalkotására inspiráljon.
A 100 szóban Budapest a Santiago-ban, Chilében 14 éve népszerű, az egész várost megmozgató kezdeményezés magyarországi változata. A június 27-én kihirdetett pályázatra maximum 100 szóból álló írásokat vártak a szervezők, melyek témájukban Budapesthez kapcsolódnak. 2014. június 27-e nemcsak Budapesten, de Mexikóban is fontos nap lett a 100 szóban történetében, mivel a két helyen egyszerre indult a pályázat.
A kezdeményezés szépsége az egyszerűségében rejlik, a jelentkezőknek nem kellett mást tenniük, mint saját szavaikkal elmesélni, mit jelent nekik a hely, ahol élnek, milyen történetük, emlékük, érzésük, benyomásuk van annak tereivel, eseményeivel, lakóival kapcsolatban. A nyertes szövegeket a szervezők által megbízott grafikusok látványos illusztrációkkal színesítették. A chilei pályázaton a művekkel a városlakók úton útfélen találkozhattak. A művek tömegközlekedési eszközökről, plakátokról köszöntek vissza, képeslapokon, pólókon, naptárokon olvashatták az érdeklődők.
A magyarországi pályázatra június 27 és szeptember 7 között kellett az írásokat elküldeni, ez idő alatt összesen 738 pályamű érkezett. Az itthoni projekt nem csak a főváros lakóinak, hanem minden Magyarországon élőnek szólt, legyen az magyar vagy külföldi, sőt a szervező Mindspace csapata a határon túli magyarokhoz is megkísérelte eljuttatni a felhívást.
Háromtagú zsűri választotta ki a pályaművekből a 12 döntőst. Tagjai a budapesti kulturális életben fontos szerepet játszó Winkler Nóra, Hajós András és a Fiatal Írók Szövetségének tagja Szőllőssy Balázs. A díjátadó ünnepségre a CAFE Budapest rendezvénysorozat keretein belül került sor a Bálna Budapestben, 2014. október 8-án.
A díjátó ünnepségen a szervezők kihirdették a győzteseket és három különböző zenei formáció megzenésített a nyertes 12 műből egyet-egyet, amelyet így nemcsak olvasni, de hallani is lehetett.
Pénznyereményben az első, második és harmadik helyezett részesült, ennek összértéke 150 000 Ft volt. A 12 döntős művet illusztrátorok színesítették és ezek a képek kerültek kiállításra. (Illusztrátorok: Simonyi Cecilia, Nagy Norbert, Paulovkin Bogi, Pap Kata, Makhult Gabi, Holló Anna, Szulyovszky Sarolta, Herbszt László, Orr Máté, Békés Rozi, Agócs Írisz, Molnár Olgi.) Az illusztrátorok szakmai vezetője Simonyi Cecília, a Pixis online kiadó művészeti vezetője. A 100 legjobb 100 szavas pályaműből egy kiskönyv is készült, amit a könyvben szereplő szerzők ajándékba megkaptak. A szervező Mindspace csapata hagyományt kíván teremteni a Száz szóban Budapest akcióval.
A kezdeményezés stratégiai partnere és támogatója Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a BFTK Nonprofit Kft.
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.