Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
KRIMIJÁTÉK AZ ARTMARKET-EN, NON-FORMÁLIS OKTATÁS ÚJABB PLATFORMOKON
2013 őszén ismét megrendezésre került az ArtMarket Budapest, a művészeti vásár, ahol galériák, művészeti projektek mutatják be a kortárs képzőművészek sokféle műfajt képviselő műtárgyait. Mindezt színesítendő a látogatók izgalmas előadásokon, beszélgetéseken és fesztivál programokon vehetnek részt. Az Art Market színesítésben ezúttal a Mindspace is részt vett.
A krimiestek.hu-val együttműködésben egy kis játékot készítettünk a látogatók számára, amelyben egy bevezető történet, majd az ahhoz kapcsolódó utasítások szerint lehet nyomozni egy műtárgylopási ügyben. A feladatok miatt játékos módon sétál végig a látogató az egész kiállításon, képeket keres, magán-, és mássalhangzókat gyűjt, akárcsak a lopással gyanúsított képzeletbeli galériatulajdonos és bájos szerelme.
A non-formális oktatást, a gamification-t (magyarul „játékosítás”), azaz a játékok logikájára, és bevált játékmechanizmusokra építő tudásátadást a Mindspace előszeretettel alkalmazza különböző rendezvényein és programjain (Get Inspired by the Elements játéktárunk). Saját rendezésű eseményeink mellett szeretnénk újabb platformokon is kipróbálni ezt a fajta információátadást.
Terveink között szerepel, hogy a non-formális oktatásban rejlő lehetőségeket koncentráltabb célcsoportok esetén is körbejárjuk, illetve fontos szempont még idei munkánk során, - a Smart City Budapest egyik alapgondolatának megfelelően -, hogy minél több partnerrel együttműködésben alkossunk és szervezzünk programokat.
Ősszel az EIT Climate KIC Step Up gyakoroki programján keresztül két lelkes jelentkező csatlakozott csapatunkhoz, Csepely Eszter és Sopsits-Kovács Diána. Eszter a Smart City Budapest projektünkön dolgozik, Dia pedig egy klímaváltozással, környezeti elemekkel kapcsolatos játékos workshop-ot dolgoz ki, a 8-10 éves korosztály számára. Bízunk benne, hogy segítségükkel még több helyre csempészhetünk izgalmas játékokat.
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.