Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Pro-action Café - a Duna Dialógus előtt
Az ősszel elkezdődött DunaVision szervezési munkái a célegyenesbe fordultak. A Pro-action Café program remek bemelegítőt jelentett a 2013. június 14-16. között megrendezésre kerülő Duna Dialógus előtt.
A Pro-action Café egy nyitott párbeszédre alapuló kihívásokat feldolgozó közösségi műhelymunkához hasonlít leginkább. Mi is benéztünk a Mindspace csapatával, hogy megosszuk az átalakulást támogató alternatív tanulási programok kigondolásában és megvalósításában rejlő szenvedélyünket. Sok hasonlóan lelkes nemzetközi szervezettel volt szerencsénk találkozni az este folyamán: UK-Embercombe, Németország-Visionautics, Olaszországi-ArtMonostery, Hollandiai-Knowmads, Austria-Plenum, Svédországi-Youth Initiative program, YIP E projekt, akik mind szervesen kapcsolódnak egy korábban már kidolgozott projekthez (Duna kollégium-Társadalmi vállakozók a Duna mentén). Változatos témákat vitattunk meg a fiatal generációk szociális integrálását inspirálandó erőfeszítésektől egészen a társadalmi innovációs projektek Európai értelmezéséig.
További információk >>
Ez volt a 6. találkozó, melynek házigazdái a SolIntézet és a H13 özpont volt, a Hosting Transformation projekt nemzetközi tapasztalataival kiegészítve.
Aki kedvet kapott, hogy részt vegyen a folytatásban és inspiratívan átszellemült és gazdag lehetőségekben bővelkedő teremtő beszélgetésekbe kapcsolódjon be, amikkel álmát tovább szőheti vagy ötletét a megvalósulás fele viheti, az jöjjön el a következő közösen szervezett rendezvényünkre:
Duna-Dialógus 2013. június 14-16., Közös jövő-teremtés a Duna mentén
A “DunaVision – the Caravan of Change” a fenntartható és emberközpontú fejlődés jegyében szervezett hat hónapos nemzetközi eseménysorozat, mely során néhány résztvevő 3000 km-en keresztül utazik, és a helyi szereplőkkel műhelymunkákban és konferenciákon vesznek részt a Duna mentén. A projekt fő célja a társadalmi megújulásért dolgozó civil törekvések megerősítése a Duna régióban.
A budapesti találkozóhoz kapcsolódik a SoL Hu – AGA több éve futó DunaSpirit-DunaPartnerség projektje, mely hasonlóan fókuszába az együttműködést és együtt gondolkodást, a közös tanulást állítja a 2010 óta évente megrendezésre kerülő Duna Dialógus találkozóval és a kialakítás alatt lévő Duna kollégium holisztikus tanuló műhellyel.
Fotó: ImFusio
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.