2015-ben is márciustól júniusi tartó programsorozatot szerveztünk, amelyek segítették felhívni a figyelmet szeretett folyónkra, a Dunára.
A Danube Flow - Hív a Duna programsorozat keretében idén is nagy szeretettel várunk mindenkit. 2015-ben nyomozni, kirándulni, zenélni hív a Duna. Programjaink keretében játékosan fedezhetjük fel a várost és a Dunát, meglepetésekkel találkozhatunk lépten-nyomon. A sorozat a Víz Világnapján indul március 22-én és egészen a Duna Napig, június 29-ig tart.
Danube Flow - Hív a Duna! 2015
legfrissebb bejegyzések
Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.