Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Elindult a DF13 programsorozat
2013. március 11-én este a Bródy Studioban bejelentettük a program idei indulását. A meghívott partnereink és támogatóink mellett további, a Dunával szoros kapcsolatban álló szervezetek képviselőit is vendégül láttunk ezen az estén. A zártkörű, nagyon hangulatos találkozón a hangsúly az idei programok bemutatása mellett a kapcsolatépítésen, az ismerkedésen volt.
Az elmúlt 3 hónapban sokat dolgoztunk azon, hogy a tavalyi év sikeres programjainak továbbvitele mellett újszerű programelemeket is integráljunk. A cél továbbra is a lakosság megszólítása, hogy minél többen ismerjék meg ezt a nagyszerű folyót, a Dunát és annak partjait, kikapcsolódási lehetőségeit. Az idei évben már nem csak Budapestre fókuszál a programsorozat, hanem igyekszünk bevonni további Duna melletti települést.
A projektben hangsúlyosan fog idén megjelenni a környezeti nevelés. A Mindspace számára a Danube Flow - Hív a Duna! projekt az idei év zászlóshajó projektje. A szervező csapat összeállt, így nem maradt más hátra, mint a kihajózás.
A projekt web-oldalán a http://hivaduna.hu az összes program megtalálható, melyek változatlanul ingyenesek mindenki számára.
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.