2012. március 21. és 2012. június 29. között összesen 7 nagyobb eseményt szerveztünk meg, melyek közös eleme volt a Dunával való találkozás lehetősége és a játékosság.
A Duna több millió ember életének része, elsősorban ivóvíz és energia ellátást biztosít, valamint teret ad a folyami közlekedésnek és szállításnak. A folyó mentén élő magyarok többsége ezt természetesnek veszi, más kontextusban azonban nem gondol a folyóra. Ugyanakkor a folyó Magyarország és Európa egyik legnagyobb természeti kincse, a Duna-part pedig a kikapcsolódás, a sport és családi programok helyszíneként is szolgálhat. Ez a lehetőség a Duna-menti magyar városok nagy részében kiaknázatlan, a lakosok számára sokszor megközelíthetelen a folyó és annak partja. Mindezek következtében a lakosság mind fizikailag, mind hozzáállásában elszigetelődött a folyótól, minden szempontból elvesztette azzal élő kapcsolatát.
Előzmények: A Duna vízgyűjtő területén elhelyezkedő országokban 2004 óta minden év június 29-én rendezik meg a Duna Napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a folyóra és annak értékeire. A Danube Flow program a nemzetközi Duna Nap kezdeményezés kiterjesztéséből született, június 29. kiemelt dátum a projekt keretében. Az eseménysorozat célja, hogy a Duna-nap ne csak egy nap legyen, hanem a városi lakosság kapcsolata folyamatossá váljon a Dunával.
A projektcsapat tagjai közül többen már a 2004-es első Duna Nap szervezésében is részt vettek, illetve azóta több projektet valósítottak meg hasonló céllal, amelyek így a Danube Flow - Hív a Duna! szellemi előzményeit képezik.
Átfogó céljaink:
- A Duna népszerűsítése és az érintettek számának növelése.
- Szemléletformálás mind a Dunával, mind ezen keresztül általában véve a környezet felelős használatával kapcsolatban.
- Duna városon belül elfoglalt helyének rehabilitációját igénylő kritikus tömeg elérése.
- Projekt folyamatosságának biztosítása 2015-ig.
Danube Flow - Hív a Duna! 2012
A szervezési munkák és a közös tanulás lehetőségét igyekeztünk rendszerbe foglalni, ezért szerveztünk négy találálkozót a téli hónapokban, melyet egy általunk kiírt nyílt pályázat foglalt keretbe.
A korábbi évekhez hasonlóan egy téli szakmai workshop volt az első állomása a Danube Flow - Hív a Duna! programsorozatnak.
legfrissebb bejegyzések
Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.