Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
A közösségi bor projekt ötletgazdája a Borravaló borblog, melyhez partnerként csatlakozott a Lumen Kávézó és Bár, a Mindspace Nonprofit Kft. és a Bor-neked.hu oldal is. 2013-ban Szekszárdon Németh Janóval kékfrankost, Tokajban Prácser Mikivel hárslevelűt szüreteltünk, melyből 1-1 hordónyi közösségi bor született.
A közösség a borrá válás fontosabb folyamataiban részt tud venni, illetve a bor egyedi karakterét meghatározó döntésekbe bele is szólhat (milyen hordót használjunk, milyen fajélesztőt használjunk, ha akarunk egyáltalán, milyen mikor tegyük palackba, stb.). A lényeg, hogy a közösségi bor elkészítésébe bekapcsolódó "részvényeseknek" legyen lehetősége az elméleti tudás mellett a saját borának készítésében is tevékenyen részt venni. Ilyen fázis indításképpen a szüret.
A Mindspace azért kapcsolódott a projekthez, mert fontosnak tartjuk, hogy közösségi és élményalapú tanulási folyamatot próbálhassunk ki a gyakorlatban is.
Közösségi bor projekt 2013-2015
legfrissebb bejegyzések
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.