Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Lendületes ősz a Mindspace háza táján
A Danube Flow - Hív a Duna! 2012-es programjainak végeztével ősz elején sikerült időt szakítani, hogy megfogalmazzuk a szervezetünk jövőbeni terveit és működési rendszerét. Aktívan nekiálltunk dolgozni, hogy a tervekből minél hamarabb projektek születhessenek. Természetesen a Danube Flow a jövőben is kiemelt jelentőségű projektünk, amihez különböző Duna tematikájú alprojektek is kapcsolódnak.
2012. október 1-i határidős Youth in Action programban az immár újrafogalmazott River Calling WS ifjúsági csere projektünk került beadásra. Immár 8 nemzetközi partner együttműködésével, ami mindenképpen egy jó alap a nemzetközi networking megteremtésére.
Sikeresen lezajlott a Danube Flow 2013-as programtervező workshopja. A workshopon immáron nem csak budapesti tevékenységekről, hanem vidéki programokról, együttműködési lehetőségekről is egyeztettünk.
Nemzetközi Duna ügyben a tél elején Bécsbe utazunk, hogy a Danube Cultural Cluster Workshopján vegyünk részt. Célunk, hogy aktívan kapcsolódjunk a Duna régióban alakuló nemzetközi kezdeményezésekhez, projektekhez.
Több személyes találkozó során megállapodtunk abban, hogy a Mindspace az alábbi tématerületeken dolgozik a jövőben fókuszáltan: social innovation, smart city és knowledge management. Ehhez elkerülhetetlen a szakmai tudásunk elmélyítése és a lehetséges hazai és nemzetközi partnerhálózat felkutatása.
Egy izgalmas megkeresés is kapcsolódott a social innovation témájához, így a Donauwandel kezdeményezés budapesti workshopjának házigazdai feladatait vállaltuk szintén októberben.
Eközben a Climate-KIC programban 3 pioneert is fogad szervezetünk, aminek eredményeiről olvashattok beszámolókat. Valamint Lengyelországban is képviseltetjük magunkat, hogy a klímavédelem kapcsán tanuljuk a jó gyakorlatot, valamint további együttműködéseket építsünk.
Célunk, hogy a jövőben mi magunk is sikeres alulról építkező projekteket valósítsunk meg, de fontosnak tartjuk, hogy a meglévő tudás és kapcsolati tőkénkkel segítsük más kezdeményezések fejlődését. Ez jelenti egyben azt is, hogy igyekszünk "hidakat" építeni az alulról jövő kezdeményezések és nagyobb nemzetközi hálózatok között.
A csapat is további új tagokkal bővült, így már lehetőségünk van az egyes témák és feladatok menedzselését a csapaton belül eloszatni és hatékonyan megszervezni.
Stabil hosszútávú működésünkhöz és a sikeres projektekhez elengedhetetlen, hogy nemzetközi pályázati forrásokat, valamint céges támogatásokat szerezzünk, de emellett dolgozunk egy szolgáltatási profil kialakításán is.
A Ceurina Nkft. Innocities kezdeményezéséhez partnerként csatlakozva dolgozunk elsőként a Duna menti nagyvárosok (Bécs, Pozsony, Budapest), de hosszabb távon egy nagyobb nemzetközi együttműködés kialakításában, ahol a fő irányvonal a kreatív városfejlesztési modell alkalmazása a smart city koncepció mentén.
Fotó: Marko Rosic
az írótól
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.