Mit jelent mai szemmel a jövő városa, hogyan alakul az egyéni és közösségi szerepvállalás, mik a legnagyobb kihívások, amikkel szembe kell nézni általánosságban az emberiségnek illetve kisebb léptékben Budapest lakosságának? 10 hét 21 vendég.
kobrizsa
Építőmérnök végzettséggel kezdtem dolgozni 2003-ban, ahol hamar kiderült, hogy a vízgazdálkodás mellett eligazodok a projektmenedzsment és a kommunikáció területén is. Ezzel szinte egyidőben kezdődött az a civilkedés, melyben aktívan együtt dolgoztunk jelenlegi cégtársaimmal és találkoztunk a Drupal keretrendszerrel. A Keret Egyesületen keresztül érkezett a borral kapcsolatos érdeklődés is, majd 2008-ban megalapítottuk a Mind Forum Kft., aminek jelenleg az ügyvezetője vagyok.
Dolgoztam a Magyar Kerékpárosklub és más nonprofit szervezeteknél mint projektmenedzser, eseményszervező és kommunikációs embere. dolgoztunk egy nemzetközi projekt keretében. 2011-ben létrehoztuk a saját nonprofit szervezetünket, a Mindspace-t. 2013-tól kezdve a Lumen Kávézó és Bár résztulajdonosa vagyok, 2014-től pedig a Children of the Elements csapatát is erősítem.
2011-13 között a Tilos Rádió környezet és energiatudatossági műsorának, a Planet Errornak voltam az egyik műsorvezetője.
Fontosnak tartom, hogy az egyes projektekre a lehető legjobb csapat álljon össze, hogy folyamatosan tudjunk egymástól tanulni és mindezek mellett értékes projektek szülessenek a munkánkból.
A Shared Cities: Creative Momentum (SCCM) projekt első félévében a szerep a tudásátadásé volt.
Sikeresen lezárulta lengyel-magyar videópályázat. A legjobbakkal Varsóban jártunk.
A tavaly elkezdett sikeres '100 szóban Budapest' projekt folytatása újabb izgalmas kihívásokat adott a Mindspace csapatának.
2015-ben is márciustól júniusi tartó programsorozatot szerveztünk, amelyek segítették felhívni a figyelmet szeretett folyónkra, a Dunára.
A Mindspace nonprofit szervezet a chilei Plagio csapattal együttműködve elhozta Budapestre a 100 szóban a városodról akciót. A 100 szóban Budapest azokhoz szólt, akik szívesen öntik szavakba a város iránti érzéseiket.
Nyomoztuk, doboltunk, öleltünk, játszva tanultunk és ünnepeltünk, a folyó színei pedig még mindig a belváros kávézóiban és kocsmáiban. Szeretjük a Dunát, és bízunk benne, hogy egyre többen fogjuk szeretni.
Időpont: 2014. október 7.
Helyszín: Prezi HQ | Budapest, Nagymező u. 54.
Támogató: Visegrad Fund
Az Öleld meg a Dunát! egy, a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat összekötő emberlánc-akció, amely a Dunára hívja fel a figyelmet.
Petruska András számára a zene gyermekkora óta egyet jelent a határtalan, örömteli játékkal. 9 évesen kezdett el gitározni tanulni és már nagyon korán belevette magát a dalírásba is.
- ‹ előző
- 2 / 5
- következő ›
legfrissebb bejegyzések
Az idei pályázat sok szempontból máshogy alakult, mint szokott. A pandémia okozott egy kis kavarodást és tavasz helyett ősszel rendeztük meg a történetíró versenyt. A beküldésre 2 helyett 1 hónapjuk volt a pályázóknak, de így is rekordot döntött a 100 szóban Budapest: több, mint 2000 történetet kaptunk.
Az idei Nemzetközi Facilitációs Hét rendezvény keretein belül szervezetünk is tart workshopot a részvételi tervezés és a facilitáció témájában 2020. október 20-án Budapesten.